A HD-ról, Miklós Levente

”Az évezred tévedése az állatorvoslásban”

  Miklós Levente

A Kutya 2003 márciusi számából, közzétéve a szerző engedélyével

            ”Az évezred tévedése az állatorvoslásban” címmel jelent meg egy publikáció Németországban – (alcíme: hibás takarmányozás okozta csípőizületi-diszplázia, mint a kutya nem örökletes vázmegbetegedése), szerzője Klaus Dieter Kammerer – amely kezdetét jelentheti a csípőizületi diszplázia tényleges okai megismerésének, ennek következtében gyógyításának, megelőzésének és esetleg teljes kiküszöbölésének.

Mint genetikával foglalkozó ember, jómagam hosszú évek óta próbálom felvilágosítani a kutyásokat az örökletesség dogmájának tarthatatlanságáról, a szelekció – és az ennek nevében végzett ”mészárlás” – értelmetlen voltáról. (A szelekció nevében  évtizedek óta az állományok – egyéb tulajdonságokra nézve – legjobb egyedei kerültek a tenyésztésből kizárásra, ezzel komoly kontraszelekciós nyomást okozva, gyakorlatilag minden eredmény nélkül!)

A fentiek bizonyítására a könyvből vett idézeteket szeretnék felhasználni. Biztos vagyok benne, hogy ez az új elmélet nálunk is ugyanolyan elutasításra fog találni, mint a világ más tájain, hiszen hatalmas anyagi érdekeket – állatorvosok, takarmánygyártók – és az egzisztenciális előnyöket – tenyészirányitók – sért. Óriási hatalmú lobbik érdekeltek abban, hogy a ”Föld lapos és mozdulatlan maradjon”. (Hiába üldözték, égették meg a modern tanok hirdetőit, odázták el az új elméletek érvényesülését, attól, hogy sokan és nagy tekintélyek az ellenkezőjét állították, a Föld mégis gömbalakú volt és mozgott!) Ugyanígy egy ideig elodázhatják az igazság kiderülését a diszpláziákkal kapcsolatban is, előbb-utóbb úgyis bebizonyosodik!

Az előszóban idézi a szerző egy korábbi, e témával foglalkozó cikkével kapcsolatban egy – tárgyilagos – állatorvos véleményét: ”Ön a cikkével a kutya csípőizületi diszpláziájáról biztosan sok elutasításra fog találni, mivel az Ön végkövetekeztetései nagyon sokakat a legérzékenyebb ponton, az anyagiak területén érinti. E helyen szeretném Önnel közölni, milyen nagyon tetszenek az Ön által előadottak és Önnel teljesen egyetértek.”

A szerző korábbi, a témával foglalkozó írásai: ”Időszerű jegyzetek a kutya csípőizületi diszpláziájáról” és ”A harmincéves háború”, az utóbbi cím  utalás a harminc éve tartó eredménytelen küzdelemre a kutyák csípőizületi diszpláziája ellen Németországban. A minden oldalról jelentkező elutasítás és támadások kapcsán a szerzőnek időnként Schiller szavai jutnak eszébe: ”Kivonultam, felszabadítottam a népet és nem gondoltam arra, hogy a nép akar-e szabad lenni.

”Mint minden nyugati országban, úgy az NSZK-ban is a kb 6 millió kutya 80-85%-a, többé, vagy kevésbé chronikusan és szubchronikusan májparenhyma károsodásban, anyagcsere betegségekben, emésztőszervi zavarokban, szívkeringési betegségekben, érelmeszesedéssel, immunrendszer-gyengeségben, gyakran fellépő allergiával, fertőzésekben és daganatokban, valamint a csontos váz és mozgásrendszer megbetegedéseiben – diszpláziákkal az összes izületben, különösképpen a csípő izületben – szenved.

A kutyák élettartalma jelentősen csökkent, miközben a rák a halálozási okok statisztikáját vezeti.

Különösen a csontos váz betegségei a csípőizületi diszpláziával együtt közvetlen összefüggésben állnak az évtizedek óta tartó hibás takarmányozással, lévén annak közvetlen következményei.”

Ekkor visszatekint a CSD-val kapcsolatos fejleményekre: ”A CSD-t kutyánál először 1935-ben írták le és nagyobb figyelmet 1955 óta keltett. Az első publikációk a statisztikai és genetikai vizsgálatokról az USA-ból és Svédországból származnak.

Az USA-ban 1955-1959 között Shales és Snavely csípő-diszplázia kísérletek keretében örökletes vonatkozásokról és örökletes faktorokról beszélnek. Ezt a felfogást vette át Berge (1957) az NSZK-ban. Eközben Bengt Henricson Stockholmban a Svéd Hadsereg németjuhászain átfogó statisztikai vizsgálatokat kezdett.

Henricson ebben az időben és első publikációiban 1959-ben Shales és Snavely álláspontját képviseli a CSD teljes örökletes voltáról. Olsson, Wamberg, Börnfors és tsai. Svédországban, valamint Riser az USA-ban átvették 1961-től 1964-ig Shales, Snavely és Henricsson véleményét. 1970-ig további közlések jelentek meg Riser, Henricson, Olsson, Hutt és Wamberg tollából.

Ekkor Riser megállapította, hogy a kutya táplálásának lényeges szerepe van a CSD súlyossági foka szempontjából. Ennek hatására Henricson revidiálta saját véleményét a CSD teljes örökletes voltáról és a környezeti hatásokat 60%-ban állapította meg. Ezzel egy időben került bevezetésre a polygén öröklödés fogalma, amelyhez az NSZK-ban Loeffler is csatlakozott.

Shales első, 1956-os, a CSD-ről szóló lényeges közleményei óta megjelentek 1970-ig más szerzők pubilkáció is, amelyek a kutya csípő-diszplázia hormonális következményeinek tartják. Andren, Borglin (1961), Manson (1961), Pierce, Bridges és Banks (1965), valamint Gustafsson (1968) kisérletileg CSD-t tudtak előidézni és a betegség etiológiája és patogenezise szempontjából az östrogének és cortisosteroidok átütő reakcióját jelentősnek nevezték.

Lars Ekman a stockholmi Royal Veterinary College-tól 1986-ban szintén östrogén hormonnal ugyanolyan morfológiai változásokat tudott előidézni fiatal németjuhászokon, mint amilyenek a spontán csípő-diszpláziánál megjelennek. Ugyanebben az évben Gustafsson greyhound kölyköknél östrogén felhasználásával az acetabulum és a femur elváltozása mellett, patologikus leleteket észlelt az egész csontvázon.

Az évtized végén a finn Paatsarna változásokat tudott előidézni fiatal kutyák váll- és térdizületeinek csont- és porcállományában somatotropin, thyreotropin és corticotropin hormonok adásával.

Östrogénes kisérletei után Gustafsson (1972) a továbbiakban megállapította a somatotropin nevű növekedési hormon befolyását a csípő-diszplázia kifejlődésére.

1969-ben Seer ír a könyök-diszpláziának a csipő-diszpláziával történő egyidejű előfordulásáról kutyáknál. Ezelőtt, 1960-ban az NSZK-ban Niemand egy a kutya egész csontvázán észlelhető általános osteoporozist + CSD-t állapított meg és nagyon jó gyógyulási eredményt ért el anabolikus hormonokkal.

1966-ban Müller és Saar közölte a máig érvényes röngendiagnosztikai módszert és elkezdődött a CSD elleni harc. Elkezdődött egy tömegszelekció, a csípőizület röntgendiagnózisa alapján betegnek talált kutyák kizárása a tenyésztésből. Ezt a módszert csak az erősen német befolyás alatt álló országok vették át. A nagy kutya- és állattenyésztő országok: Franciaország, USA, Nagy-Britannia nem követték ezt az értelmetlen szigort. Bár szűrést ott is végeznek – önkéntes alapon – de a pozitív eredmény nem kizáró ok sem a tenyésztésből, sem a törzskönyvi nyilvántartásba vételtől!

A könyv egy érdekes adalékot közöl a mögöttes okokról: ”Az állatorvosi karban és a szakirodalomban 1972-1974-es években egyidejűleg egy másik témáról is vita folyt, mégedig, az állatorvosi praxisok számánank növekedése, valamint azok alacsony bevétele és nyeresége, amely számos esetben existenciális gondokat okozott. Az újonan bevezetett röntgen módszer hozzájárulhat a rendelő berendezéseinek amortizaciójához, vagy a bérleti- és személyzeti díjak fedezéséhez. Ekkor jelentkezett a háború utáni évek születési hulláma miatt az állatorvoslásban feszítő első hullám.”

Ugyanez az oka annak, hogy bár a kutatások szerint a korán felismert CSD anabolikus hormonokkal gyógyítható, mégis aki ezt az utat választja, azt csalóként megbélyegzik. Ezzel szemben a szűrést csak 1 éves kor után engedélyezik, és a műtéti gyógyítást propagálják. Az senkit nem érdekel, ez idő alatt és a műtétektől mennyit szenved a kutya.

A további fejlődés nehány állomása: a svéd Hedhammar és Kasström (1974-75) vizsgálták a túltáplálás hatását a teljes csontváz megbetegedéseire és felhívták a figyelmet a takarmányozás és a testsúly szerepére a CSD kialakulásában. Egyidejűleg újabb utalások történtek a belső elválasztású hormonok részvételére.

Belfield (USA) 1976 óta a csípő-diszpláziát egy subkrónikus skorbut következményének és ezzel C-vitamin hiánybetegségének tekintette.

Teare (USA) 1979-ben kalóriadús túltáplálás – amely társult magas fehérje tartalommal és megemelt kalcium bevitellel – után fiatal labrador retrievereknél általános csontváz elváltozásokat állapított meg, különösen hypertrophicus osteodystrophia-t. Ascorbinsav adagolására romlottak a csontleletek, ezért ő a C-vitamint ellenjavallatként tekintette.

Ezután még nagyszámú kísérletekről és teóriákról ír, amelyek azt bizonyítják, hogy a fiatal kutyák CSD-jának kialakulási okai között szerepelnek az  alábbi tényezők: túltápláltság, túl magas testsúly, túl kevés-, ill. túl sok – erőltetett – mozgás, a pajzsmirigy elégtelen működése, kalcium ill. foszfor túladagolás, a kettő nem megfelelő aránya, különböző belső elválasztású mirigyek – pl a mellékvese kéreg, agyalapi mirigy, hasnyálmirigy, stb. – elégtelen, vagy túlzott hormon termelése, különböző vitaminok hiánya vagy túladagolása, különös tekintettel az A és D vitamin túladagolásra.

Ezekre való tekintettel propagálja a –az állattenyésztés egyéb területein évszázadok óta bevett módszerként alkalmazott – ”szűkös felnevelést”, amely azt jelenti, hogy csak a növekedéshez és fejlődéshez legszükségesebb takarmányt biztosítjuk, így akadályozva a kölyök kutyák elhízását.

Ugyancsak ismerteti az ún. ”dogmatikusok” munkáit, akik körömszakadtáig védik az örökletesség dogmáját, a saját és szövetségeseik jól felfogott érdekében. ”A fajtatiszta kutyák tulajdonosai és tenyésztői az elmúlt időszakban, több mint 40 év alatt milliárdokat kényszerültek a vizsgálatok és kiértékelések költségeire és honoráriumaira kiadni. A pénz a zsebükből egy olyan kartell zsebébe folyik, akik érdekeltek ennek a fenntartásában.

A CSD elleni küzdelem Németországban és az egyéb kis országokban egy teljes kudarc: Még egyetlen fajtában sem sikerült szelekcióval, vagy más tenyésztési eszközzel lekűzdeni. Ha esetleg egyik, vagy másik fajtánál a helyzet javult volna, a látszat csalt, és inkább egy csalóka kép volt. Vagy az egyesületek hamisították meg a statisztikát, vagy a takarmányozási- és tartási körülmények javultak.

A kutya populációkban az évtizedek óta folyó szelekcióval okozott összkár mérhetetlen és nagyrészt helyrehozhatatlan. A kezdettől minden fajtában az állomány mintegy fele ki lett zárva a tenyésztésből a csípőizület kis elváltozása miatt, köztük sok, egyébként első osztályú kutya. Ezzel szemben más hiányosságokat és valódi örökletes hibákat eltűrtek, ha a csípő renden volt, ezzel sok fajtában nem-kívánatos tulajdonságok terjedtek el. Többek megfigyelése szerint összefüggés van a magas intelligencia és a csípőizületi diszplázia között, ebből kiindulva valószínűsíthetjük, hogy sok esetben az egyes fajták elitje került kizárásra és ezzel olyan tulajdonságok, amelyek az evolúció és az újabb idők tenyészkiválasztása alapján kivánatos célt képezett a kutyáknál.

Ezzel szemben a 2000. év kezdetéig sehol a világon nem jelent meg olyan publikáció, amely a kutya csontváz betegségeinek, ezen belül a csípő izületi diszpláziájának kiküszöböléséről, akár csak egyetlen fajtánál hírt adott volna.

Nézzük tehát ”magyarra”, a hétköznapi kutyás nyelvre fordítva, mi következik a fentiekből:

Az öröklésnek semmi köze a CSD-hoz, ill. maga a CSD nem öröklődik, soha, semmilyen vizsgálat, kutatás nem állapította meg, nem talált a kutya génanyagában olyan ”részeket”, amelyek felelősek lennének a CSD átörökítéséért! Azt a ”dogmatikusok” is elismerik, hogy a csontváz különböző elváltozásai nem örökletesek, hanem szerzettek, egyedül a diszpláziákról állítják, hogy azok öröklődnek. Ma már odáig ”fejlődtek” azonban, hogy azt mondják: ”A CSD kialakulásához az örökletes anyagban a hibás gének egész tömegének kell jelen lennie, és ezeknek a különböző génkomplexeknek a káros hatásuk kifejtéséhez minőségileg és mennyiségileg egy küszöbértéket át kell lépnie. A klinikai és röntgenológiai CSD mentesség nem garancia az utódok mentességére.” Magyarul egy mentes kutya is hordozhatná recessziven a betegséget. Ez a populáció genetikai nyelvén azt jelentené, hogy egy diszpláziás kutyának minden, de MINDEN le- és felmenő, oldalági, másod-, harmad-, sokadizigleni rokonát ki kellene zárni a tenyésztésből. Belátható, hogy ez képtelenség!

Dr. Ian Billinghurst ausztrál állatorvos írja: ”A csontváz megbetegedések génei két kategóriába tartoznak: A legfontosabbak azok, amelyek közvetve hatnak. Azok a gének, amelyek közvetlenül csontváz megbetegedést okoznak viszonylag ritkák. Ténylegesen nem is vagyunk 100%-ig biztosak, hogy egyáltalán léteznek-e. A közvetve ható gének, amelyek csontváz problémákat okoznak, az alábbi tulajdonságokért felelős gének: testnagyság, túlsúly, gyors növekedés, izomszegénység, a mozgás mechanizmus hibái.

Még egy fontos érv az öröklődés ellen: az egyoldali CSD. Ha örökletes lenne, akkor a páros szerveknél egyformán kellene jelentkezzen.

Komoly módszertani felületesség, ill. hiba a CSD-vel kapcsolatban az ún. olvasztótégely efekt, ami azt jelenti, hogy a teljesen különböző okok – baleset, betegség, fejlődési rendellenesség, stb. – miatt keletkezett csípő izületi elváltozásokat válogatás nélkül egy tégelybe dobják, és az öröklödésre vezetik vissza.

Mivel nem örökletes, ezért a tartási körülmények, a takarmányozás, az egészség, a mozgás optimálásával kiküszöbölhető – elméletileg – a CSD.

Hogyan?

Felejtsük el az ”öröklődés dogmáját”, hogy így felszabadítva gondolkodásunkat a ”végzetszerűség” béklyójából, elfelejtve, hogy minden erőnket – és anyagi eszközeinket – a szűrésre, majd az azt követő szelekcióra fordítsuk, végre próbáljuk meg saját kezünkbe venni és jobbra forditani kedvenceink sorsát! A kölykök részére a fogamzástól kezdve ideális takarmányozás! Ez azt jelenti, hogy a legjobb minőségű alapanyagokból készült takarmány, amelyben a vitaminok és ásványi anyagok olyan mennyiségben, és ami sokkal fontosabb, olyan arányban és olyan formában vannak jelen, ahogy arra a kölyköknek szüksége van. (Felejtsük tehát egyszer s mindenkorra a kis és nagykanál számra adagolt kalciumot, foszfort, ásványi premixeket, vitaminozásokat, akárki javasolja is.

Vigyázzunk arra, hogy a kölyök és fiatal kutyák ne hízzanak el, ne legyenek túlsúlyosak. Nagyon hibás gyakorlat az ”ad libitum” takarmányozás, amikor a takarmány állandóan a kölykök előtt áll, abból akkor és annyi ehetnek, amennyit akarnak. Ez vezet az elhízáshoz, túlsúlyhoz, amely rendkívüli mértékben igénybe veszi a még kialakulatlan, fejlődésben lévő izületek porcait és csontjait. Inkább növekedjen a kutya kissé lassabban, esetleg maradjon 1-2 centivel kisebb, de hosszabb, és főleg fájdalommentes élete legyen.

A legkorábbi kölyökkortól kezdve a megfelelő mozgás biztosítása. A kölyköknek elegendő tér biztosítása az egész napos játékhoz. A növendékeknek napi, rendszeres öntevékeny mozgási lehetőség biztosítása. (Nagyon elterjedt az a ”babona”, hogy a nagytestű kutyákat növekedésük befejezéséig tilos mozgatni, lehetőleg egy szűk helyre bezárva kell tartani.) Megfelelő mozgás hiányában nem alakul ki az izomzat, lazák, gyengék lesznek az inak, szalagok. Az így, nem megfelelő feszeséggel összefogott izületekben nemkívánatos mozgások, ennek következtében kopások jönnek létre.

Kerülni kell a túlerőltetett mozgatást – pl. kerékpár melletti, több kilóméteres futtatás – mivel ez olyan mértékben terhelné a még kialakulatlan izületeket, ami a diszplázia kialakulásához vezetne.

Állandó jelleggel figyelemmel kellene kísérni a belső elválasztású mirigyek működését, hiszen az eddigi kutatások szerint a CSD kialakulásáért nagymértékben felelősek a különböző hormonok, azok túltermelése, vagy hiánya.

Fiatalkori diagnózissal –szűréssel! – idejekorán felismerni a kezdödő elváltozásokat, és a tudomány állásának megfelelő módszerekkel gyógyítani. Ezek a módszerek lehetnek például: C-vitamin alkalmazása (?), anabolikák felhasználása, az egzakt vizsgálattal megállapított vitaminhiányok pótlása, a túladagolás megszüntetése, a belső elválasztású mirigyek működésének szabályozása, gyógykezelése, a túltermelés megszűntetése, a hiányzó hormonok pótlása. A takarmányok alapanyagainak ellenőrzése, csak kiváló minőségű anyagok, ill. azokból készült takarmányok etetése. (A vizsgálatok szerint a CSD létrejöttének egyik oka pl. a génmanipulált szója magas ösztrogén tartalma.)

Lehetőleg olyan takarmányok etetése, amelyek a legkisebb mértékben használnak mesterséges anyagokat – pl. izesítők, színezők, tartósítók, stb. Fentebb azért írtam, hogy elméletileg használhatók ezek a módszerek, mivel a tudomány jelenlegi állása, a célzott kutatások hiánya, a vizsgálati technika és a vizsgálatok ára, a ma még hiányzó anyagok, kérdésessé teszik a fentiek egy részének alkalmazhatóságát napjainkban. A tudomány és technika feljődése idővel lehetővé fogja tenni, hogy kutyáink megszabaduljanak ettől az ”átoktól”!

Mindenkinek, aki ebben a émában érdekelt, ajánlom figyelmébe ezt a könyvet. Úgy gondolom, ill. teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt a dolgot újra kell gondolni, eddigi beidegződéseinktöl megszabadulni, és a kutyák, meg a tenyésztés érdekében a kiutat ebbe az irányba kell keressük!      

HD A

HD B

HD C

HD D

 

HD E