A HD-ról, Miklós Levente
”Az
évezred tévedése az állatorvoslásban” A Kutya 2003 márciusi számából, közzétéve a szerző engedélyével ”Az
évezred tévedése az állatorvoslásban” címmel jelent meg egy publikáció
Németországban – (alcíme: hibás
takarmányozás okozta csípőizületi-diszplázia, mint a kutya nem örökletes
vázmegbetegedése), szerzője Klaus Dieter Kammerer – amely kezdetét
jelentheti a csípőizületi diszplázia tényleges okai megismerésének,
ennek következtében gyógyításának, megelőzésének és esetleg
teljes kiküszöbölésének. Mint
genetikával foglalkozó ember, jómagam hosszú évek óta próbálom
felvilágosítani a kutyásokat az örökletesség dogmájának
tarthatatlanságáról, a szelekció – és az ennek nevében végzett
”mészárlás” – értelmetlen voltáról. (A szelekció nevében
évtizedek óta az állományok – egyéb tulajdonságokra nézve
– legjobb egyedei kerültek a tenyésztésből kizárásra, ezzel komoly
kontraszelekciós nyomást okozva, gyakorlatilag minden eredmény nélkül!) A
fentiek bizonyítására a könyvből vett idézeteket szeretnék felhasználni.
Biztos vagyok benne, hogy ez az új elmélet nálunk is ugyanolyan
elutasításra fog találni, mint a világ más tájain, hiszen hatalmas
anyagi érdekeket – állatorvosok, takarmánygyártók – és az
egzisztenciális előnyöket – tenyészirányitók – sért. Óriási
hatalmú lobbik érdekeltek abban, hogy a ”Föld lapos és mozdulatlan
maradjon”. (Hiába üldözték, égették meg a modern tanok hirdetőit,
odázták el az új elméletek érvényesülését, attól, hogy sokan és
nagy tekintélyek az ellenkezőjét állították, a Föld mégis gömbalakú
volt és mozgott!) Ugyanígy egy ideig elodázhatják az igazság kiderülését
a diszpláziákkal kapcsolatban is, előbb-utóbb úgyis bebizonyosodik! Az
előszóban idézi a szerző egy korábbi, e témával foglalkozó cikkével
kapcsolatban egy – tárgyilagos – állatorvos véleményét: ”Ön a cikkével a kutya csípőizületi diszpláziájáról biztosan
sok elutasításra fog találni, mivel az Ön végkövetekeztetései nagyon
sokakat a legérzékenyebb ponton, az anyagiak területén érinti. E
helyen szeretném Önnel közölni, milyen nagyon tetszenek az Ön által
előadottak és Önnel teljesen egyetértek.” A
szerző korábbi, a témával foglalkozó írásai: ”Időszerű
jegyzetek a kutya csípőizületi diszpláziájáról” és ”A harmincéves
háború”, az utóbbi cím utalás
a harminc éve tartó eredménytelen küzdelemre a kutyák csípőizületi
diszpláziája ellen Németországban. A minden oldalról jelentkező
elutasítás és támadások kapcsán a szerzőnek időnként Schiller
szavai jutnak eszébe: ”Kivonultam,
felszabadítottam a népet és nem gondoltam arra, hogy a nép akar-e
szabad lenni.” ”Mint minden nyugati
országban, úgy az NSZK-ban is a kb 6 millió kutya 80-85%-a, többé,
vagy kevésbé chronikusan és szubchronikusan májparenhyma károsodásban,
anyagcsere betegségekben, emésztőszervi zavarokban, szívkeringési
betegségekben, érelmeszesedéssel, immunrendszer-gyengeségben, gyakran
fellépő allergiával, fertőzésekben és daganatokban, valamint a
csontos váz és mozgásrendszer megbetegedéseiben – diszpláziákkal
az összes izületben, különösképpen a csípő izületben – szenved. A kutyák élettartalma
jelentősen csökkent, miközben a rák a halálozási okok statisztikáját
vezeti. Különösen a csontos váz
betegségei a csípőizületi diszpláziával együtt közvetlen összefüggésben
állnak az évtizedek óta tartó hibás takarmányozással, lévén annak
közvetlen következményei.” Ekkor
visszatekint a CSD-val kapcsolatos fejleményekre: ”A CSD-t kutyánál
először 1935-ben írták le és nagyobb figyelmet 1955 óta keltett. Az
első publikációk a statisztikai és genetikai vizsgálatokról az USA-ból
és Svédországból származnak. Az
USA-ban 1955-1959 között Shales
és Snavely csípő-diszplázia
kísérletek keretében örökletes vonatkozásokról és örökletes
faktorokról beszélnek. Ezt a felfogást vette át Berge
(1957) az NSZK-ban. Eközben Bengt
Henricson Stockholmban a Svéd Hadsereg németjuhászain átfogó
statisztikai vizsgálatokat kezdett. Henricson ebben az időben és első publikációiban 1959-ben Shales
és Snavely álláspontját
képviseli a CSD teljes örökletes voltáról. Olsson,
Wamberg, Börnfors és tsai. Svédországban, valamint Riser az USA-ban átvették 1961-től 1964-ig Shales, Snavely és
Henricsson véleményét. 1970-ig további közlések jelentek meg Riser,
Henricson, Olsson, Hutt és Wamberg
tollából. Ekkor
Riser megállapította, hogy a
kutya táplálásának lényeges szerepe van a CSD súlyossági foka
szempontjából. Ennek hatására Henricson
revidiálta saját véleményét a CSD teljes örökletes voltáról és a
környezeti hatásokat 60%-ban állapította meg. Ezzel egy időben került
bevezetésre a polygén öröklödés fogalma, amelyhez az NSZK-ban Loeffler is csatlakozott. Shales első, 1956-os, a CSD-ről szóló lényeges közleményei óta
megjelentek 1970-ig más szerzők pubilkáció is, amelyek a kutya csípő-diszplázia
hormonális következményeinek tartják. Andren, Borglin (1961), Manson
(1961), Pierce, Bridges és
Banks (1965), valamint Gustafsson
(1968) kisérletileg CSD-t tudtak előidézni és a betegség etiológiája
és patogenezise szempontjából az östrogének és cortisosteroidok átütő
reakcióját jelentősnek nevezték. Lars Ekman a stockholmi Royal Veterinary College-tól 1986-ban szintén östrogén hormonnal
ugyanolyan morfológiai változásokat tudott előidézni fiatal németjuhászokon,
mint amilyenek a spontán csípő-diszpláziánál megjelennek. Ugyanebben
az évben Gustafsson greyhound
kölyköknél östrogén felhasználásával az acetabulum
és a femur elváltozása
mellett, patologikus leleteket észlelt az egész csontvázon. Az
évtized végén a finn Paatsarna
változásokat tudott előidézni fiatal kutyák váll- és térdizületeinek
csont- és porcállományában somatotropin,
thyreotropin és corticotropin hormonok
adásával. Östrogénes
kisérletei után Gustafsson
(1972) a továbbiakban megállapította a somatotropin nevű növekedési
hormon befolyását a csípő-diszplázia kifejlődésére. 1969-ben
Seer ír a könyök-diszpláziának
a csipő-diszpláziával történő egyidejű előfordulásáról kutyáknál.
Ezelőtt, 1960-ban az NSZK-ban Niemand
egy a kutya egész csontvázán észlelhető általános osteoporozist +
CSD-t állapított meg és nagyon jó gyógyulási eredményt ért el
anabolikus hormonokkal. 1966-ban
Müller és Saar
közölte a máig érvényes röngendiagnosztikai módszert és elkezdődött
a CSD elleni harc. Elkezdődött egy tömegszelekció, a csípőizület röntgendiagnózisa
alapján betegnek talált kutyák kizárása a tenyésztésből. Ezt a módszert
csak az erősen német befolyás alatt álló országok vették át. A
nagy kutya- és állattenyésztő országok: Franciaország, USA,
Nagy-Britannia nem követték ezt az értelmetlen szigort. Bár szűrést
ott is végeznek – önkéntes alapon – de a pozitív eredmény nem kizáró
ok sem a tenyésztésből, sem a törzskönyvi nyilvántartásba vételtől! A könyv egy érdekes adalékot közöl a mögöttes okokról: ”Az
állatorvosi karban és a szakirodalomban 1972-1974-es években egyidejűleg
egy másik témáról is vita folyt, mégedig, az állatorvosi praxisok számánank
növekedése, valamint azok alacsony bevétele és nyeresége, amely számos
esetben existenciális gondokat okozott. Az újonan bevezetett röntgen módszer
hozzájárulhat a rendelő berendezéseinek amortizaciójához, vagy a bérleti-
és személyzeti díjak fedezéséhez. Ekkor jelentkezett a háború utáni
évek születési hulláma miatt az állatorvoslásban feszítő első hullám.” Ugyanez
az oka annak, hogy bár a kutatások szerint a korán felismert CSD
anabolikus hormonokkal gyógyítható, mégis aki ezt az utat választja,
azt csalóként megbélyegzik. Ezzel szemben a szűrést csak 1 éves kor
után engedélyezik, és a műtéti gyógyítást propagálják. Az senkit
nem érdekel, ez idő alatt és a műtétektől mennyit szenved a kutya. A
további fejlődés nehány állomása: a svéd Hedhammar és Kasström
(1974-75) vizsgálták a túltáplálás hatását a teljes csontváz
megbetegedéseire és felhívták a figyelmet a takarmányozás és a
testsúly szerepére a CSD kialakulásában. Egyidejűleg újabb utalások
történtek a belső elválasztású hormonok részvételére. Belfield (USA) 1976 óta a csípő-diszpláziát egy subkrónikus
skorbut következményének és ezzel C-vitamin hiánybetegségének
tekintette. Teare (USA) 1979-ben kalóriadús túltáplálás – amely társult
magas fehérje tartalommal és megemelt kalcium bevitellel – után
fiatal labrador retrievereknél általános csontváz elváltozásokat állapított
meg, különösen hypertrophicus
osteodystrophia-t. Ascorbinsav adagolására romlottak a csontleletek,
ezért ő a C-vitamint ellenjavallatként tekintette. Ezután
még nagyszámú kísérletekről és teóriákról ír, amelyek azt
bizonyítják, hogy a fiatal kutyák CSD-jának kialakulási okai között
szerepelnek az alábbi tényezők:
túltápláltság, túl magas testsúly, túl kevés-, ill. túl sok –
erőltetett – mozgás, a pajzsmirigy elégtelen működése, kalcium
ill. foszfor túladagolás, a kettő nem megfelelő aránya, különböző
belső elválasztású mirigyek – pl a mellékvese kéreg, agyalapi
mirigy, hasnyálmirigy, stb. – elégtelen, vagy túlzott hormon termelése,
különböző vitaminok hiánya vagy túladagolása, különös
tekintettel az A és D vitamin túladagolásra. Ezekre
való tekintettel propagálja a –az állattenyésztés egyéb területein
évszázadok óta bevett módszerként alkalmazott – ”szűkös
felnevelést”, amely azt jelenti, hogy csak a növekedéshez és fejlődéshez
legszükségesebb takarmányt biztosítjuk, így akadályozva a kölyök
kutyák elhízását. Ugyancsak
ismerteti az ún. ”dogmatikusok” munkáit, akik körömszakadtáig védik
az örökletesség dogmáját, a saját és szövetségeseik jól
felfogott érdekében. ”A
fajtatiszta kutyák tulajdonosai és tenyésztői az elmúlt időszakban,
több mint 40 év alatt milliárdokat kényszerültek a vizsgálatok és
kiértékelések költségeire és honoráriumaira kiadni. A pénz a zsebükből
egy olyan kartell zsebébe folyik, akik érdekeltek ennek a fenntartásában. A CSD elleni küzdelem Németországban
és az egyéb kis országokban egy teljes kudarc: Még egyetlen fajtában
sem sikerült szelekcióval, vagy más tenyésztési eszközzel lekűzdeni.
Ha esetleg egyik, vagy másik fajtánál a helyzet javult volna, a látszat
csalt, és inkább egy csalóka kép volt. Vagy az egyesületek hamisították
meg a statisztikát, vagy a takarmányozási- és tartási körülmények
javultak. A kutya populációkban
az évtizedek óta folyó szelekcióval okozott összkár mérhetetlen és
nagyrészt helyrehozhatatlan. A kezdettől minden fajtában az állomány
mintegy fele ki lett zárva a tenyésztésből a csípőizület kis elváltozása
miatt, köztük sok, egyébként első osztályú kutya. Ezzel szemben más
hiányosságokat és valódi örökletes hibákat eltűrtek, ha a csípő
renden volt, ezzel sok fajtában nem-kívánatos tulajdonságok terjedtek
el. Többek megfigyelése szerint összefüggés van a magas intelligencia
és a csípőizületi diszplázia között, ebből kiindulva valószínűsíthetjük,
hogy sok esetben az egyes fajták elitje került kizárásra és ezzel
olyan tulajdonságok, amelyek az evolúció és az újabb idők tenyészkiválasztása
alapján kivánatos célt képezett a kutyáknál. Ezzel szemben a 2000. év kezdetéig sehol a világon nem jelent meg
olyan publikáció, amely a kutya csontváz betegségeinek, ezen belül a
csípő izületi diszpláziájának kiküszöböléséről, akár csak
egyetlen fajtánál hírt adott volna.” Nézzük
tehát ”magyarra”, a hétköznapi kutyás nyelvre fordítva, mi következik
a fentiekből: Az
öröklésnek semmi köze a CSD-hoz, ill. maga a CSD nem öröklődik,
soha, semmilyen vizsgálat, kutatás nem állapította meg, nem talált a
kutya génanyagában olyan ”részeket”, amelyek felelősek lennének a
CSD átörökítéséért! Azt a ”dogmatikusok” is elismerik, hogy a
csontváz különböző elváltozásai nem örökletesek, hanem
szerzettek, egyedül a diszpláziákról állítják, hogy azok öröklődnek.
Ma már odáig ”fejlődtek” azonban, hogy azt mondják: ”A
CSD kialakulásához az örökletes anyagban a hibás gének egész tömegének
kell jelen lennie, és ezeknek a különböző génkomplexeknek a káros
hatásuk kifejtéséhez minőségileg és mennyiségileg egy küszöbértéket
át kell lépnie. A klinikai és röntgenológiai CSD mentesség nem
garancia az utódok mentességére.” Magyarul egy mentes kutya is
hordozhatná recessziven a betegséget. Ez a populáció genetikai nyelvén
azt jelentené, hogy egy diszpláziás kutyának minden, de MINDEN le- és
felmenő, oldalági, másod-, harmad-, sokadizigleni rokonát ki kellene zárni
a tenyésztésből. Belátható, hogy ez képtelenség! Dr. Ian Billinghurst ausztrál állatorvos írja: ”A
csontváz megbetegedések génei két kategóriába tartoznak: A
legfontosabbak azok, amelyek közvetve hatnak. Azok a gének, amelyek közvetlenül
csontváz megbetegedést okoznak viszonylag ritkák. Ténylegesen nem is
vagyunk 100%-ig biztosak, hogy egyáltalán léteznek-e. A közvetve ható
gének, amelyek csontváz problémákat okoznak, az alábbi tulajdonságokért
felelős gének: testnagyság, túlsúly, gyors növekedés, izomszegénység,
a mozgás mechanizmus hibái.” Még
egy fontos érv az öröklődés ellen: az egyoldali CSD. Ha örökletes lenne, akkor a páros szerveknél
egyformán kellene jelentkezzen. Komoly
módszertani felületesség, ill. hiba a CSD-vel kapcsolatban az ún.
olvasztótégely efekt, ami azt jelenti, hogy a teljesen különböző
okok – baleset, betegség, fejlődési rendellenesség, stb. – miatt
keletkezett csípő izületi elváltozásokat válogatás nélkül egy tégelybe
dobják, és az öröklödésre vezetik vissza. Mivel
nem örökletes, ezért a tartási körülmények, a takarmányozás, az
egészség, a mozgás optimálásával kiküszöbölhető – elméletileg
– a CSD. Hogyan? Felejtsük
el az ”öröklődés dogmáját”, hogy így felszabadítva gondolkodásunkat
a ”végzetszerűség” béklyójából, elfelejtve, hogy minden erőnket
– és anyagi eszközeinket – a szűrésre, majd az azt követő
szelekcióra fordítsuk, végre próbáljuk meg saját kezünkbe venni és
jobbra forditani kedvenceink sorsát! A kölykök részére a fogamzástól
kezdve ideális takarmányozás! Ez azt jelenti, hogy a legjobb minőségű
alapanyagokból készült takarmány, amelyben a vitaminok és ásványi
anyagok olyan mennyiségben, és
ami sokkal fontosabb, olyan arányban és olyan formában vannak
jelen, ahogy arra a kölyköknek szüksége van. (Felejtsük tehát
egyszer s mindenkorra a kis és nagykanál számra adagolt kalciumot,
foszfort, ásványi premixeket, vitaminozásokat, akárki javasolja is. Vigyázzunk
arra, hogy a kölyök és fiatal kutyák ne hízzanak el, ne legyenek túlsúlyosak.
Nagyon hibás gyakorlat az ”ad libitum” takarmányozás, amikor a
takarmány állandóan a kölykök előtt áll, abból akkor és annyi
ehetnek, amennyit akarnak. Ez vezet az elhízáshoz, túlsúlyhoz, amely
rendkívüli mértékben igénybe veszi a még kialakulatlan, fejlődésben
lévő izületek porcait és csontjait. Inkább növekedjen a kutya kissé
lassabban, esetleg maradjon 1-2 centivel kisebb, de hosszabb, és főleg fájdalommentes
élete legyen. A
legkorábbi kölyökkortól kezdve a megfelelő mozgás biztosítása. A kölyköknek
elegendő tér biztosítása az egész napos játékhoz. A növendékeknek
napi, rendszeres öntevékeny mozgási lehetőség biztosítása. (Nagyon
elterjedt az a ”babona”, hogy a nagytestű kutyákat növekedésük
befejezéséig tilos mozgatni, lehetőleg egy szűk helyre bezárva kell
tartani.) Megfelelő mozgás hiányában nem alakul ki az izomzat, lazák,
gyengék lesznek az inak, szalagok. Az így, nem megfelelő feszeséggel
összefogott izületekben nemkívánatos mozgások, ennek következtében
kopások jönnek létre. Kerülni
kell a túlerőltetett mozgatást – pl. kerékpár melletti, több kilóméteres
futtatás – mivel ez olyan mértékben terhelné a még kialakulatlan izületeket,
ami a diszplázia kialakulásához vezetne. Állandó
jelleggel figyelemmel kellene kísérni a belső elválasztású mirigyek
működését, hiszen az eddigi kutatások szerint a CSD kialakulásáért
nagymértékben felelősek a különböző hormonok, azok túltermelése,
vagy hiánya. Fiatalkori
diagnózissal –szűréssel! – idejekorán felismerni a kezdödő elváltozásokat,
és a tudomány állásának megfelelő módszerekkel gyógyítani. Ezek a
módszerek lehetnek például: C-vitamin alkalmazása (?), anabolikák
felhasználása, az egzakt vizsgálattal megállapított vitaminhiányok pótlása,
a túladagolás megszüntetése, a belső elválasztású mirigyek működésének
szabályozása, gyógykezelése, a túltermelés megszűntetése, a hiányzó
hormonok pótlása. A takarmányok alapanyagainak ellenőrzése, csak kiváló
minőségű anyagok, ill. azokból készült takarmányok etetése. (A
vizsgálatok szerint a CSD létrejöttének egyik oka pl. a génmanipulált
szója magas ösztrogén tartalma.) Lehetőleg
olyan takarmányok etetése, amelyek a legkisebb mértékben használnak
mesterséges anyagokat – pl. izesítők, színezők, tartósítók, stb.
Fentebb azért írtam, hogy elméletileg használhatók ezek a módszerek,
mivel a tudomány jelenlegi állása, a célzott kutatások hiánya, a
vizsgálati technika és a vizsgálatok ára, a ma még hiányzó anyagok,
kérdésessé teszik a fentiek egy részének alkalmazhatóságát
napjainkban. A tudomány és technika feljődése idővel lehetővé fogja
tenni, hogy kutyáink megszabaduljanak ettől az ”átoktól”! Mindenkinek,
aki ebben a émában érdekelt, ajánlom figyelmébe ezt a könyvet. Úgy
gondolom, ill. teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt a dolgot újra kell
gondolni, eddigi beidegződéseinktöl megszabadulni, és a kutyák, meg a
tenyésztés érdekében a kiutat ebbe az irányba kell keressük! |